(álnaiv poszt)
"A békepártiság: önigazolás és öncél. Önigazolás, mert a békepárti ember önnön jófejségét akarja bizonyítani egy őt elfogadó, morálisan korrumpálódott nyilvánosság előtt; és öncél, mert konkrét külpolitikai válasza nincs a felmerült problémákra: sem a nemzetközi terrorizmusra, sem az Irakhoz hasonló gengszterállamokból kiinduló veszélyekre, sem a militáns iszlám intoleráns, antidemokratikus fenyegetésére."
A fenti idézet Seres László: Halálos pacifizmus című cikkéből való. Ez egy 2003-as cikk és lehet vele egyetérteni, az - általam amúgy méltányolandó - amerika-pártiságával és kérlelhetetlen kiállásával az úgynevezett euro-atlanti civilizáció mellett, vagy nem. Mindenesetre egy, a cikkből szerintem következő, természetesen még ma is időszerű, gondolat vagy probléma mellett nem lehet csak úgy elmenni.
Nevezetesen, hogy ha egy másik kultúra vagy annak a kultúrának egy lényegi része ignorálja, fenyegeti, támadja a mi kultúránk legfontosabb, lényegi komponenseit, ha figyelmen kívül hagyja azokat az alapértékeket, amelyeket mi elengedhetetlenül fontosnak tartunk ahhoz, hogy az emberek egymás mellett létezni tudjanak, akkor nekünk ezzel a kultúrával nem sok tárgyalnivalónk van. Természetesen a kultúra szó helyébe tetszőlegesen behelyettesíthető a vallás és a politikai rendszer is. Egyetértek a cikk írójával abban, hogy az ilyen "irracionális, fenyegető és tűrhetetlen" rendszereket "el kell pusztítani". Amit viszont nem vagyok hajlandó elfogadni, az az, hogy ezt a pusztítást, ezt az ördögi műveletet, ami rá kell, hogy döbbentsen minket az éppen kiirtott kultúrával való hasonlóságunkra, egyfajta "morális fölény" megnyugtató lelkiállapotában tegyük meg. Amellett, hogy mélységesen megvetem azt a hippi-mentalitást, amely ilyesféle problémák felmerülésekor a saját gyávaságát palástolandó, azt terjeszteni szándékszik egy látványos béke-propaganda zajában, nem látom annak a szükségességét, hogy a kultúránk (katonai) védelme bármiféle filozófiai, társadalomtudományi megalapozásra szorulna. Ne is áltassuk magunkat! Nem vagyunk morális fölényben!
Eddig talán ez(mármint a saját világunk védelme) - a nagyon elborult, buddhistás-krisnás-világbékés szentembereket, illetve egyáltalán a "nettó antikapitalistákat" (by Seres) :)) leszámítva - mindenkinek evidenciának is tűnhet. De itt óhatatlanul felmerül egy újabb probléma: az izolacionizmusé. Mit tegyünk akkor, ha azt látjuk, hogy a szomszédos országban, térségben, földrészen embereket kínoznak, nőket csonkítanak meg, ártalmatlan devianciákat sújtanak a legszigorúbb büntetésekkel, intézményesített módon, a központi, "legitim" hatalom főszereplésével(és ezt anélkül teszik, hogy a mi békénket, a mi nyugalmunkat a legcsekélyebb mértékben is fenyegetnék, sőt folytathatják mindezek mellett a legbarátságosabb külpolitikát is)? Ha egy társadalom nem a mi - általunk elengedhetetlennek tartott - alapértékeink szerint rendeződik el, akkor van-e jogunk ott beavatkozni(értsd: megölni, elpusztítani, az, azt a rendszert fenntartó embereket, struktúrát)? Ha megvan ehhez a kellő erőnk és katonai potenciálunk (az USA-nak megvan), akkor pedig kötelességünk-e ez? Az én válaszom, ebben a pillanatban, mindkét kérdésre: igen! És ha nem értettem nagyon félre, akkor szerintem a cikkből is ez következik. Amiben viszont én eltérek a cikktől, az nem tudom, hogy mennyire hangsúlyos eltérés. Azt hiszem, inkább elvi, mintsem gyakorlati jelentősége van.
Nem létezik egy olyan felsőbbrendű, absztrakt, vagy bármiféle konstruált vagy konvencionális instancia, amelyhez fellebbezni tudnánk a gyilkosság vádja alól. A racionalitásunk, a szabadság és demokrácia szeretetünk nem lehet ily módon hivatkozási alap arra, amit teszünk. Azért avatkozunk be és öljük halomra az embereket, mert a mienktől radikálisan eltérő és számunkra elfogadhatatlan módon élnek, és mert erősebbek vagyunk. Minden más egyéb indokra való hivatkozás sértő és gyáva. Sértés az éppen elpusztított rendszerrel és gyávaság saját magunkkal szemben. Persze felvethető, hogy ezt az okfejtést bármilyen eszmei áramlat követői minden további nélkül át tudják venni. És ez így is van. A felelősség mindenkor és elvehetetlenül a mienk. Nem "jobbak" vagyunk, csak erősebbek.
további írások a - már nem létező(?) - Hayek társaságtól:
http://www.hayek.hu/publi.htm
