HTML

automatice

Földünknek istenei vének/ Hangodon szól a mindenség siráma/ S hármasával újfajta lények/ Jönnek világra

Friss topikok

  • Cseroki: Már azt hittem, sosem olvasok tőled. Ha ott jártál - s hogy ott voltál-e, nem tudom - akár összefu... (2015.09.03. 17:42) 2 etűd
  • Cseroki: @corpusz hiszti: Csaknem végtelen mesét... Belekezdtem a Trónok Harcába (George R.R. Martin), sze... (2014.01.26. 13:30) Otromba fickók IV.
  • ipartelep: @corpusz hiszti: Szerintem a "különböző szövegekhez való hozzáállás kérdése" nem csak "ízlés és ha... (2013.10.01. 11:37) majom-mellhártya
  • ipartelep: @Pimander: Én is végigolvastam az összeset. Miért? Nem mazochizmusból, hanem éppen ellenkezőleg: É... (2013.09.18. 10:58) az IQ trónfosztása
  • deletedblog: "alattomos örvény. Azt a nézetkülönbséget" ebben a szövegrészben pedig, barátom, a pontban(.), mi... (2013.05.29. 16:51) testvérek

Linkblog

iradék

2009.02.27. 13:18 corpusz hiszti

egy szöveg árul(kod)ó automatizmusa nem áldás és nem átok, az automata, amit nem tudunk nyakoncsípni, de mégis, folyton, minden egyes írással, kódexszel, regénnyel és verssel, minden értekezéssel, kritikai szöveggel és blog-poszttal szabadjára engedünk, ezt a (f)elszabadított gépet vizsgáljuk, de hűvös vagy érzéki, giccses vagy sírásra késztető, ám mindig halott szemeibe - sivatagi szőttesébe - nézve, soha nem kapjuk ugyanazt, a jelentés, a jelenlét intakt egysége megszűnt (ártatlannak lenni), az írott szöveg, ez az eredendően dilettánsan összehajigált(értsd: precíz, gondos alapossággal megtervezett és nem különben kivitelezett) mechanikai komplexus (a kevésbé olajozottan működő lelki komplexusok mintája, sőt prototípusa, lélek-köddel feltöltött csontváza) egy permanens áruló, egy betű-gólem, ami pöccintésre indul, íme a perpetuum mobile, hogy soha többé ne ajándékozzon meg bennünket (a varázs-szer-gyártót, a patikust - és itt nyílik tér a hála szavára Derridának, Platón patikájáért), senkit jelenlétével, elkaphatatlanul csatangol keresztül-kasul a városon, a tudás-képződmények összegyüjtött logosz-abszurditásán, valóban gólem, a tudás szubverzív sikátorait bújja, távol a főterek megnyugtató axiómáitól, alapvetéseitől, s bár nem személy, de annyi apokaliptikus becsület sincs benne, hogy 666 személytelen butaságát vállalja, az írásban felbomlik minden metafizika, a szőnyeg-filozófia folyamatos és megunhatatlan fraktál-kaleidoszkópja tündököl az igazság akarása csikorgó csövei között, az írás az episztémék kaotikus metasztázisának, egy káprázatos poliszémiai katasztrófának az egyetlen és eredeti helye, az írás egy csábítóan gyönyörű, ellenállhatatlan méreg, a testbe, az élőbe, az élő memóriába beavatkozó, eszünkbe-juttató, radikálisan új állapotba hozó idegen és halott(vagyis inkább soha nem élt) féreg, vegyszer vagy szerkezet(sötét metonímia sor rulez), apátlan(száj soha ki nem ejtette), abortált jelek huncut kriptográfiája, jel-kripták megannyi sora, az újra és újraolvasásokban hallhatjuk hol sértően gúnyos, hol félrevezető, széttárt karú, csillingelő kacaját, olvasáskor felemelkedik és a szemhéjaidra csókolja: vedd észre! ez nem reprezentáció, soha nem fogod ugyanazt olvasni kétszer, Hérakleitosz bolond ugyan, de még le is írta??, a szavak-jelölők alatt/felett(?) soha nem marad meg ugyanaz a jelölt, az írás nem építőanyag a tudás házához, az írás lényegileg folyamat, soha nem nyugtat meg, vagy ha igen akkor holnap olvass újra, a derridai elkülönböződés brutál egy eufemizmus, írott, méghozzá

a nagyok nem írnak, se Krisztus, se Buddha, se Szókratész, se egyik megvilágosodott bölcs tanító sem, tanítványi följegyzések őrzik önnön értetlenségük és fontosság-tudatuk kínos(a mestereknek az) stréberségét, mondom, amit mondok gólemek és mérgek nélkül, a kimondott szóért jótállok, a szó az egyszeri, megismételhetetlen, velem egylényegű fénylő, ragyogó, világképző entitás, viszont az írás, az írás felbont és de(kon)struál, semmit nem teremt, nincs teremtője, az író azonnal elveszik, az írás egy halott árva, de mégis, írás nélkül már nem lehet, nem, de vajon a példabeszédek és koanok leírt árnyékvilága elegendő lesz a megvilágosodáshoz(hőn áhított)?, lehet, nem, akkor..."Legyen világosság!" - hadarta el Isten egy cetliről

31 komment

Címkék: írás véletlen

KAPITALIZMUS RULEZ

A bejegyzés trackback címe:

https://automatice.blog.hu/api/trackback/id/tr49969618

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fruschka · http://kaleid.blog.hu/ 2009.03.01. 21:08:46

"Az írás ellen súlyos kifogásom van. A negyedik mondatnál, néha a harmadiknál, sőt már a másodiknál idegen és csaknem ellenállhatatlan hatalom sodra kap el, és nem azt írom, amit akarok, hanem amit a hatalom reám kényszerít. Legtöbbször észre sem veszem. A munkával elkészülök. Elolvasom. Nem tudom, mi az, ami benne nem tetszik. A dolog nem egyezik. Gyanakszom. Nem vagyok kielégülve. Nem ez az. Nem ezt akartam? Nem! Talán jobb, amit írni kívántam, talán rosszabb. De semmiképpen sem az. Később észreveszem, hogy az ismeretlen hatalom ismét elragadott. Írás közben olyan gyönyörrel árasztott el, hogy nem tudtam neki ellenállni. E gyönyör ára, hogy azt kell írnom, amit ő akar. – Nemcsak én vagyok így. Az emberek nagy-nagy többsége nem azt írja se versben, se zenében, amit ő maga gondol és érez, nem azt festi, nem azt faragja, a gondolkozó nem azt gondolja, hanem azt, amire a költészet, a zene, a festészet, a gondolkozás hatalma kényszeríti. Csak egészen kivételes műveket ismerek, amelyek nagyobbrészt szerzőik alkotásai. Olyan művet pedig, amelyet az utolsó szóig a szerző írt, egyet sem. – Külön feladat írni. És külön feladat azt írni, amit valóban én akarok. Ez az utóbbi a nehezebb. Nem is mindig sikerül. – Most már erőm nagyobbik részét nem arra fordítom, hogy a gondolatot értelmesen megfogalmazzam, hanem hogy az írás hatalmának kényszerítő elragadtatása ellen védekezzem. – Teljesen csak az elégít ki, ha azt írom, amit én akarok. Ha nem azt írom, a fullánk bennem marad. Kezdhetem újra. Nyugtalanság. Kielégítetlenség."

Részlet Hamvas Béla Az írásról c. írásából... :)

---------

az én hozzáfűzött gondolataim /mind a poszthoz, mind az idézethez/ pedig a következők :):

az írás és a szó között én pusztán formális különbségeket látok, melyek jelentősége szerintem nem túl nagy; mindkettő egy (ön)kifejezési forma, és mint ilyen, korlátolt; sem saját gondolatainkat, érzéseinket, sem külső "inputokat" nem lehet szerintem úgy és épp olyan formában kiadni, átadni, ahogy azok bennünk megformálódnak - talán Hamvas is valami ilyesmire céloz -, és ezért szerintem nem lényeges, hogy épp egy festményről, egy írásról, egy szoborról vagy akár a kimondott szóról beszélünk...

Zsolt. 2009.03.02. 00:58:55

Kukorelly Endre az írásról:

"Az írás tükör és fénykép, ilyen-olyan, torzít, törött, repedt-szakadt vagy foncsorhiányos, látszom benne, ha akarom, a mindenkori én lenyomatai, újra és újra előveszem, állítgatok rajta, igyekszem kiszedni belőlük a pózt. Nem tudsz tükörbe nézés közben, fényképezkedés közben nem hamis, szerinted-szebb képet vágni, írás közben nem pózolni. Hu, de berántottam ide ezt a metaforát. A javítás szándékom szerint épphogy nem retusálás, pont azt igyekszem kivenni belőle, amit írás közben, mintegy elborított állapotban, nem voltam képes nem beletenni. Ez az, ami működtet, ez állítja össze az életemet. Állít elő engem. Durván fogalmazva, a szövegeim állítanak elő: felmutatja az egyébként megpillanthatatlant, explicitté, folyamatosan megpillanthatóvá teszi. Folyamatos foglalatoskodásiam a szövegek körül ebben a metaforikában úgy írhatók le, hogy miközben igyekszem a képet a foltoktól, hamisságtól, a felfuvalkodottságtól megtisztítani, annak próbálok minduntalan utánamenni, milyen vagyok, mi vagyok én. Mostani és valahai énemet tisztán tartani, tisztába tenni, mindenféle szépelgést, okoskodást, hazugságot lehántani róluk."

Ez is egy érdekes megközelítés :) Ha már Derrida szóba került, asszem ő mondta, hogy szintaktikailag semmi sem különbözteti meg a hazugságot egy igaz állítástól, így aztán Endrénknek nehéz dolga lesz, ahogy nyilván Hamvas is összezavarodhatott olykor-olykor - ez már kész skizofrénia... "de hát a Hangok mondták, hogy ezt írjam" :)...

Pimander · http://pimander.blog.hu 2009.03.02. 09:08:53

A nagyok nem írnak - valóban. A legnagyobbak nem is tanítanak. Csak akkor hajlandók megszólalni, amikor a hallgatásuk nem elég. Hamvas is eljut erre a felismerésre, amikor ezt mondja: nem írni több, mint írni.
De szerintem inkább három lépésről kellene "beszélni": 1. nem írok. 2. írok. 3. nem írok. Írni több, mint nem írni és nem írni több, mint írni.

fruschka · http://kaleid.blog.hu/ 2009.03.02. 09:15:18

szerintem a "nagyoknak" a legrosszabb, amit tehetnek, a hallgatás. hiszen épp az lenne a feladatuk, hogy erőt öntsenek másokba, és igenis, hogy átadják a tudásukat, és tanítsanak... ezt a hallgatás-dolgot soha nem értettem, mi értelme van magunknak megőrizni a kincseinket, ha egyszer másoknak is adhatunk belőle? szerintem azok, akik egy bizonyos szintig eljutottak már önmaguk és a világ megismerésében, a legjobb amit tehetnek, ha másoknak is segítenek az idáig való eljutásban.

aki ezt nem ismeri fel, azt én nem sorolnám a "nagyok" kategóriájába. már ha van ilyen egyáltalán, ha ez egyáltalán megítélhető objektíve, egy élet alatt.

Pimander · http://pimander.blog.hu 2009.03.02. 09:43:36

@fruschka: Igen, meg is törték mind a hallgatásukat.
Mert belátták, hogy saját érdekük nem olyan fontos, mint másoknak segíteni, valamilyen irányt mutatni.
De ennek a felismerése már a következő lépés, ami a "hallgatás" után van. A sorrendet azonban nem lehet felcserélni.

fruschka · http://kaleid.blog.hu/ 2009.03.02. 10:07:59

szóval megvan a recept a naggyá válásra :), ahova ezek szerint csak EGYféleképpen, UGYANAZON az úton lehet eljutni?

én ebben kételkednék...

fruschka · http://kaleid.blog.hu/ 2009.03.02. 10:09:12

ha ez így van, akkor marha unalmas lehet a nagyoknak :)))...

Pimander · http://pimander.blog.hu 2009.03.02. 10:24:47

Igen, szerintem dögunalom az életük.

corpusz hiszti · automatice.blog.hu 2009.03.02. 18:33:26

fruschka: igen, Hamvasnak ez az írása az egyik, ami ott vibrált a posztom írása mögött, az írásnak ez az idegensége, idegensége az alkotótól, a távolság az igazán érdekes, mint egy kikényszerített vallomás, holott a gyónás vagy a pszichoanalitikus kezelés vagy a kínvallatás elképzelhetetlen írva; de miért lenne egy formális különbség jelentősége kicsiny? főleg a kifejezési formák formális különbsége? szerintem nem úgy történik az írás, hogy leírjuk az elménkben képződött mentális képeket és objektumokat, valahogy tényleg van az írásban valami idegenség, van valami összeegyeztethetetlenség, valami nem megfeleltethetőség a nyelv és az írás illetve a gondolati folyamatok és az írás között, valami örökös elmozdulás nemcsak az írás folyamata közben, hanem a írott szövegben is, pontosan a forma miatt, a megmaradó jelek miatt, írod, hogy "(ön)kifejezési forma" - ebben mi a zárójelek szerepe, ha nem egy folyamat elindítása?, felhívás keringőre, hogy a személyre, az íróra hol elrejtve, hol nyomatékosabban, hol még jobban megkérdőjeleződve gyanakodjunk, sejtetve az alkotót eltávolítva a formától, a Hamvas-idézet után már kicsivel mást mond(ír) a megjegyzésed, mint(ha) anélkül tette(d) volna

Zsolt: ez nagyon tetszik, hogy "de hát a Hangok mondták, hogy ezt írjam" :)) és kösz, hogy idézted ezt a Kukorelly írást, én azt hiszem, hogy a poszttal éppen ellentétes ez az idézet a poszt metaforáival, vagy legalábbis jelentős a különbség, bár ki tudja, mindenesetre számomra a fénykép, mint olyan valahogy egyértelműbbnek tűnik az írásnál vagy legalábbis kevésbé skizoidnak

Pimander: a nem tanítás lenne akkor az a nevezetes "nevezetes névtelenség" :)), mondjuk szerintem a nem tanítás is tanítás ha implicite is; húú, én erre a három lépésre először biztos azt mondtam volna, hogy 1.írni 2.nem írni 3.írni annak a mintájára, hogy látom a madarat himbálózni a fa ágán, majd se madár se fa se én, harmadszorra megint látom a madarat a fa ágán himbálózni(csak erősebb zoom-mal, vagy mi :)))

hehe, gyémánt-bölcsek csak nagyok, míg a hétköznapiság, az evés-ivás, veszekedés, napon-fekvés, munkába-rohanás, dugás, stb viszont már a legnagyobb :)

corpusz hiszti · automatice.blog.hu 2009.03.05. 16:46:45

talán nem is minden írás terhelhető meg ezzel a nagyszerű és tragikus "metafora"-gépezettel, például vajon az önmagáért felelősséget nem vállalni, jótállni nem tudásnak nem mond-e ellent az aláírás, nem éppen ez a képződmény az, amely maga lenne a biztosíték, egy írás-farkinca, egy remek trükk, névhez(röghöz)-kötni az iradékot, kijátszva az egyik írást a másik ellen?, árulók árulója az aláírásgyűjtő-ív elfekvőjében, de ez nem írás és nem is név, ahogyan a sírfelirat sem név, na éppen ez a fénykép, méghozzá igazolvány-fénykép, talán ez lehet az aláírás és a sírfelirat közötti mély, lényegükből fakadó rokonszenv; a fényképekben megszokott és megkívánt láthatósági idea-szt(at)ikus bizonyosság, egy aláírt szöveg talán biztos lesz saját magában a sír bizonyosságával illetve a sírfelirat az egy iradék végére tett szignó? az emlékez(tet)és milyen jelei íródnak bele itt a mozdulatlan kőbe? memoárok és memorandumok, biográfiák és életrajzok vajon írások? akkor ezek a jelek mutatnak vissza(!) az élőre, írva vagyon volt, hehe, akkor ez lehet az, hogy az író meghal minden egyes művével (már ha sírfeliratokat ír, persze)

fruschka · http://kaleid.blog.hu/ 2009.03.06. 08:41:21

"valahogy tényleg van az írásban valami idegenség, van valami összeegyeztethetetlenség" --- szerintem minden író máshogy éli meg ezt, mint ahogy minden művész máshogy éli meg a művészetét... valaki gazdagodik, valaki úgy érzi, kevesebb lesz az alkotásai által; valaki szenved közben és van, aki élvezi...

szerintem ez tipikusan az a terület, ahol tényleg nem lehet általánosítani, hiszen az alkotás annyira személyes és egyéni dolog.

corpusz hiszti · automatice.blog.hu 2009.03.08. 19:42:06

ez érdekes és köszi, hogy felhívtad a figyelmet arra, hogy itt művészetről is szó van, el is felejtettem ezt az aspektust, de nem is, hazudok, valójában nem is akartam figyelembe venni, de szép is lenne(irónia most csak egy csipetnyi) ha a szövegeket nem sorolnánk be az alapján, hogy művészi-e vagy nem, vagy csak én érzek ebben szabadságot? :)) egy Nobel-díjas regény, egy gazdaság-politikai elemzés, egy pszichoanalitikus esettanulmány vagy hand-out egy gráfelméleti, útkereső optimalizációs előadásról mind-mind szövegek és ahogy egyik esetben nem veszem figyelembe, hogy az írója milyen lelkiállapotban hozta létre ezt a szöveget "élte meg a művészetét" úgy a másik esetben sem teszem azt, miért lenne különbség ilyen szempontból két szöveg között? hozzáállásunk ugyanazon formához miért lenne más egyik és másik esetben? személy és kedvtelés szerint válogatunk a szövegek között és nem olyan "mesterséges" besorolások alapján, mint hogy művészi szöveg vagy szépirodalom

"szerintem ez tipikusan az a terület, ahol tényleg nem lehet általánosítani, hiszen az alkotás annyira személyes és egyéni dolog." ez jó hogy felmerült, mi is az általánosítás? hol lehet és hol nem? lehet-e azt, hogy valahol nem lehet? és ebben a felosztásban(mint általánosításban, tehát, hogy itt lehet és itt nem) szóval akkor hallgatólagosan lehet?
az általánosítás egy név alá sorolás, egy típus megtalálása(kijelölése), hogy aztán kényelmesen tudjunk arra hivatkozni, a kivételek elenyésző maradékáról nyugodt szívvel elfelejtkezni(mint én az írás művészi lehetőségéről :) )? az alkotók(mint emberek) között talán tényleg nem lehet általánosítani, de az írásban miért nem? miért ne lehetne az írás(írott szöveg, iradék) természetéről beszélni? a távolságról ami az író és szöveg között van?

fruschka · http://kaleid.blog.hu/ 2009.03.09. 11:30:46

érdekes... én például fontosnak tartanám, hogy a szövegeket tartalmuk és céljuk alapján megkülönböztessük, és így végeredményben olyan szempontból is, hogy hordoznak-e művészi értéket vagy nem - bár az érték szó itt nem a legpontosabb... hiszen egy szöveg értékét természetesen nem művészi mivolta adja, ez pusztán egy minőségi jelző ebben az esetben.

a hozzáállás az én részemről igenis más lesz a művészi és a nem művészi szövegek esetében, mivel teljesen más rétegeimhez szólnak, más húrokat pendítenek meg bennem, és ugyanúgy nem lehet egy lapon emlegetni őket, mint mondjuk Ady-t, és Ady szobrát; egy kosár finom zöldalmát, amit jóízűen elfogyasztok és egy csendéletet zöldalmákkal, ami nosztalgiát, szomorúságot, jókedvet, emlékeket és még sok minden mást ébreszthet bennem, amire önmagában egy valódi alma nem lenne képes...

és ismét ne feledkezzünk el arról, hogy mindannyian más szempontok alapján szelektálunk, és ugyanúgy, ahogy esetleg te nem válogatsz a szövegek között, én ösztönösen is megteszem ezt, érdeklődési "mintáim" alapján - de ez a szelekció nem tudatosan történik szerintem, mint ahogy a vallását se tudatosan választja az ember, hanem egyszerűen csak orientálódik valami felé, ahogy például a növények a fény felé nőnek :), csak ebben az esetben mindenki más és más fényforrás felé "növekedik"...

---------

az általánosításról:

igen, szerintem vannak területek ahol lehet, és van, ahol nem lehet általánosítani.

konkrétan az író és a szövege kapcsolatának milyenségére értettem, hogy nem lehet általánosítani, más aspektusban talán igen

Zsolt. 2009.03.09. 12:42:03

Egyes számú általánosítás: minden általánosítás eredendően rossz.

Humortalanok részére kiteszem az elakadásjelzőt -

":)"

fruschka · http://kaleid.blog.hu/ 2009.03.09. 12:48:42

az egyes számú általánosítással nem értek egyet, akár humorosnak lett szánva, akár nem :)...

Zsolt. 2009.03.09. 13:37:03

Kedves Fruschka -

Game Over

Feladom!!!

fruschka · http://kaleid.blog.hu/ 2009.03.09. 13:42:46

Zsolt, ha megengeded, önkényesen komolyan veszem amit írtál, és hozzáfűzöm a véleményem. Szerintem bizonyos esetekben igenis helye van az általánosításoknak, sőt, olykor még SZÜKSÉG is lehet rájuk; mi több, egyetlen ember sem mentes tőlük, még ha nem is tudatosan, de mindenki általánosít, talán naponta többször is.

de nem is értem, mi a baj az általánosításokkal; sok esetben nagyon is van alapjuk, talán csak arra kell figyelni, hogy az ember mire használja őket.

corpusz hiszti · automatice.blog.hu 2009.03.10. 20:36:22

valóban csak egy szimpla önkifejezési forma lenne az írás? bár lehet, hogy csak túl egyszerűen fogom/fogtam föl a művészeti alkotást az alkotási folyamatot, mint olyat s ezért mondom, hogy szimpla

az író és a szövege közötti kapcsolat: amikor előttünk van egy szöveg, amikor olvasunk egy szöveget akkor túl akarunk-e látni rajta? akarunk-e tudni olvasás közben az íróról? fel akarjuk-e használni őt, az életrajzát, ismert személyiségjegyeit, habitusát a szöveg "megfejtéséhez"? tehát, ha így állunk az íráshoz, az író és szöveg kapcsolathoz, hogy létezik a szövegben valami olyan rejtett értelemképződmény vagy dimenzió, amit az író "ismerete" nélkül nem tudunk meglátni, fölfejteni akkor ezzel az olvasó szerepét nem tesszük-e jelentéktelenné, a befogadást nem tesszük-e lényegtelenné? arra gondolok, hogy ebben a felfogásban az olvasó és a szöveg kapcsolata mindig is függeni fog az író személyétől, míg ha "az író azonnal elveszik [és] az írás egy halott árva" akkor a szöveg szabadságába, az értelmezés szabadságába nem fog demiurgoszként belerobbanni az író személy(iség)e, mint valami bölcsek köve vagy értelemadó kulcs,

a szövegek válogatása persze mindig és óhatatlanul és szerencsére megtörténik csak "személy és kedvtelés szerint válogatunk a szövegek között és nem olyan "mesterséges" besorolások alapján, mint hogy művészi szöveg vagy szépirodalom" és nagyon egyetértek azzal amit írsz, hogy "a szelekció nem tudatosan történik szerintem, mint ahogy a vallását se tudatosan választja az ember, hanem egyszerűen csak orientálódik valami felé, ahogy például a növények a fény felé nőnek"

érdekes lehet még arról beszélni(írni), hogy a "művészi" hogyan és milyen értelemben minőségi jelző, mint írod; a többértelműsége, a többféle értelmezési lehetőség biztosítaná ezt a minőséget? ez a többféleséget lehetővé tevő "szimbolizmus" szerintem bármilyen típusú szövegben megjelenhet, vegyük pl. a hírhedt 'felhasználási útmutatót' :) miért tűnik úgy, hogy ez a célirányos és értelmezéseket kizáró szöveg eminens példája? azért, mert az értelmezést, a szöveg elhelyezését már előzetesen, szinte öntudatlanul vagy zsigerből elvégeztük azzal, hogy a megfelelő helyen kezeljük, nem emeljük ki a termékhez tartozásából, de ha a saját szövegiségében jelenik meg, pl egy sci-fi-ben vagy egy tőlünk eltérő kultúrát és ottani termékeket bemutató szociológiai leírásban akkor ebben a kon-textusban már nyilvánvalóvá válhat ennek a szövegnek is a többértelműsége, érdekessége, abszurditása
de nem is kell, hogy egy másik szövegben kapjon eltérő jelentéseket, elég lehet "a változó történelmi helyzet" is :P, van pl. egy szöveg egy "használati útmutató" amelyben egy mérnök egy új szállító autó felépítését, használatát és tisztítását írja le igen részletesen, ez az autó embereket szállított volna és közben gázosított volna el a II vh. alatt, leírja, hogy hogyan oldotta meg a jobb súlyelosztást, meg hogy alulra lejtős-rácsos rámpát helyezett el a könnyebb tisztíthatóság érdekében, mit mond(ír) ez az útmutató az akkor élőknek(kiknek?) és mit mond(ír) nekünk?
egy szöveg értelmezése nem mindig ártatlan folyamat, gondolom

deletedblog 2009.03.11. 00:15:36

Nem olvastam végig, de az utolsó ősz szakállú bölcs hozzászólóról jutott eszembe a szövegpragmatika.

***

Eléd raknak egy szöveget, amelynek minden bekezdése ugyanúgy kezdődik: "Rendezzünk olimpiát, mert..."

- Felhoz annyi fő érvet, ahány bekezdést; témáról rémát, rémáról témát állít. Döntsük el: szóban hangzott el vagy írásban? Mindkettő lehetséges.

- Mikor jelent meg? Mikor (nem) volt téma az olimpia rendezése? Találgassunk! 2008-ban? Lehet. 2004-ben? A doppingbotrány után? Nem. Sydney? Maradjon a kalapban. Atlanta? 6 arany után? Nem. Barcelona? Hm. Vannak benne időbeli utalások: nemrég nyolcadikok lettünk a pontversenyben; az utolsó napon elénk maratonoztak a koreaiak; egyesített német óriások; ex-szovjet gigászok, stb. Továbbá említi a Hungexpot, Millenárist, mint lehetséges helyszíneket. Itt álljunk meg egy szóra!

1896-ban Budapest rendezte a Világkiállítást (Millenium). 1996-ban volt a Millecentenárium, 1988-ban, vagy mikor, Ausztria Magyarországgal megpályázta a Világkiállítás rendezési jogát olyasmi szlogennel, hogy "Hidak...". A vasfüggöny még állt, és mekkora ötlet, persze, hogy elnyerték/tük. Ausztria közben visszalépett, megvolt a rendszerváltás, majd a Horn-kormány egyik első lépéseként visszamondta a rendezést.

Egyre valószínűbb, hogy a szöveg 1992-ben íródhatott, folytak az előkészületek a Világkiállításra...

Nehéz magunk elé képzelni a szöveget, nem tudom beszúrni, csupa pozitív dolgot hoz fel egy hazai olimpiai rendezés mellett. De! Mi van, ha ironizál? Az utolsó mondata, emlékszem, ez:

"Rendezzünk olimpiát, mert nagyon kellene már nekünk!"

Végül nem tudjuk eldönteni, hogy a szöveg az olimpia mellett, vagy ellene kampányol. Ezt csakis akkor tudjuk meg, ha ismerjük, melyik újságban jelent meg a cikk.

Bocs a szófosásért...

Ja, Népszabadság, 1992. (tehát ellene)

fruschka · http://kaleid.blog.hu/ 2009.03.11. 11:41:47


én megkülönböztetem a szövegeket aszerint, hogy nyújt-e nekem valami pluszt, élményt, többletet az olvasása, szóval a mosópor használati utasítását nem sorolnám egy kategóriába mondjuk a Tajtékos napokkal ;)... a többféle értelmezési lehetőséget egy szövegben ÉN a magam számára minőségi különbségnek tartom, még a művészi szövegek közül se mindegyik képes az ilyen háttérben meghúzódó jelentések felvonultatására, szóval fenntartom magamnak a jogot arra, hogy ezeket a szövegeket magamban "jobbnak" könyveljem el a többinél :), persze ez az én egyéni ízlésemet tükrözi

ja és érdemes tisztázni, hogy a többértelműséget a szövegíró által tudatosan a szöveg "mögé" helyezett szimbolikára értettem, nem pedig a külső körülményekre, mint pl a történelmi helyzet; szóval egy tudatos jelentéstöbbletet értek ezalatt, ami például egy használati utasításból eredendően mindig hiányozni fog, hisz azt egyetlen, elég jól behatárolható indokkal alkották, függetlenül attól, hogy gázosító autóról, vagy mosóporról van-e szó

egyébként engem olvasás KÖZBEN nem érdekel az író, vagy legalábbis nem vele foglalkozom, hanem teljes mértékben leköt a szöveg, a történet - aztán ha végül kérdéseim vannak, vagy valamiért nem áll össze a kép, nem érzem azt, hogy értelmezni tudom a történetet, akkor talán eszembe jut az író, hogy vajon miért írhatta épp azt, amit, lehetett-e valami olyan dolog az életében, ami jobban megvilágítja a szöveg mondankivalóját. De legtöbb esetben nem foglalkozom az íróval, szerintem teljesen felesleges, hiszen nyilvánvalóan az olvasó nem értheti meg teljesen az író "célját", és azokat a belső folyamatokat, amik írás közben benne lejátszódtak - tehát nem is érdemes ezzel foglalkozni, inkább meg kell keresni, mit tud NEKEM nyújtani a szöveg, mi az amit le tudok szűrni belőle a magam számára.

fruschka · http://kaleid.blog.hu/ 2009.03.11. 12:59:37

amúgy sajnos az írott sajtót nem ismerem annyira, de valahol nekem ez visszás, hogy egy szövegnek még az is plusz jelentést adhat, hogy melyik újságban jelent meg... persze tudom, hogy a valóság nem ilyen egyszerű, de egy újságnak nem szabadna behatárolódni és politikai szemléletek mögé bújni, nehogymár az olvasó csak akkor érthessen meg egy cikket, ha tisztában van az újság szerkesztőségének lelkivilágával és politikai orientáltságával...

persze tudom, hogy emberek vagyunk és tökéletlenek, de akkor is... :)

corpusz hiszti · automatice.blog.hu 2009.03.12. 23:19:31

ragadjunk le picit ennél a "többértelműségnél", itt most játékba hozol egy megkülönböztetést, egy külső-belső értelmet vagy értelmezési lehetőséget, azaz, hogy van az író által tudatosan a szövegbe rakott szimbolika/jelentéstöbblet/hozzáadott művészi érték másfelől pedig a "külső körülmények"

nos, jogos-e ez?(egyáltalán van-e ennek a kérdésnek értelme?)

az történne, hogy a megkülönböztetés mindkét oldala értelemmel/értelmekkel látná el még pluszban az adott szöveget? csak míg az egyik tudatos és szándékos és kontrollálható(! igen, ez utóbbit nem te mondtad és erre még visszatérek) addig a másik, a külső körülmények által esetlegesen, véletlenszerűen, akaratlanul és az írótól függetlenül adódik jelentés vagy értelemtöbblet az íráshoz

mi a lényegi különbség a kettő között? illetve és még inkább, mi az alapja ennek a megkülönböztetésnek?

a véleményem az, hogy amikor arról beszélünk, hogy az íróról való bármilyen ismeret a szövegéről bármit is bármikor elárul(olvasás közben, után), amikor azt hisszük, hogy egy szöveg jelentés-halmaza redukálható, egyszerűsíthető vagy megérthetőbbé válik az író lelkének, cselekedeteinek, életének ismeretében akkor e mögött az az indokolatlan előfeltevés van, hogy egy szöveg és az író(életének bármely pillanata) belefoglalható egy koncepcióba, egy gondolati vagy érzelmi ívbe és így ezzel kontrollálni lehetne a szöveg iróniáját, folyamatos jelentés-elmozdulását és igen, magát az írót(mint embert) is; nem; egy szöveg csak az adott világban létezik, történelmi és textuális és adott értelmezési környezetben, ezektől függetlenül nincs értelme(ezektől függetlenül maga az írás sem létezik, sőt ez maga az írás), nem létezik az az absztrakt tér, ahol értelme lenne arról beszélni, hogy az író milyen jelentéstöbbletet rejtett el a szövegében, az író nem rendelkezik semmilyen formában a megírt szöveggel, nem árul el, nem tud elárulni semmit a szöveg(é)ről, ahogyan a szöveg se mond(ír) semmit a szerzőről, mint emberről magáról,

nem léteznek írástudók, azaz nem léteznek olyan írók akik végleg el tudnák látni a szövegüket "eredendő" jelentéstöbblettel, amit aztán az olvasók bogozhatnának ki a végtelenségig; nem Bibliát magyarázunk, hanem olvasunk


ősz szakállú bölcs ám a kutyafasza!, bár van egy sanda gyanúm ,hogy gyuribaszdmeg nem is sejti micsoda láncolatok rejlenek a kommentjében :)), dopping-pragmatika - pharmakosz(de erről már volt szó) - bűnbak - irónia(az olimpia iróniája), továbbá az olimpiai eszme(sic!) - a népszabó bájos (sajtó)történelmi szerepe stb, stb...

fruschka · http://kaleid.blog.hu/ 2009.03.12. 23:29:44

nem, nem, nem, és dehogynem, dehogynem, dehogynem...!!! :))

most csak ennyit, bővebben majd holnap. /ezzel mindössze egyet nem értésemet jelzem, ami úgy érzem, holnapig semmiképp nem várathat magára :))/

fruschka · http://kaleid.blog.hu/ 2009.03.13. 00:20:48

na jó, amíg megiszom a teámat válaszolok is... :)

talán merhetem azt állítani, hogy ennek a megkülönböztetésnek ÉN magam vagyok az alapja, de ezt asszem írtam is az előző kommentemben: "a többféle értelmezési lehetőséget egy szövegben ÉN a magam számára minőségi különbségnek tartom, még a művészi szövegek közül se mindegyik képes az ilyen háttérben meghúzódó jelentések felvonultatására, szóval fenntartom magamnak a jogot arra, hogy ezeket a szövegeket magamban "jobbnak" könyveljem el a többinél :), persze ez az én egyéni ízlésemet tükrözi"

vagyis, mivel nem tudjuk a világot nem szubjektíven vizsgálni, én sem tudom a dolgokat, jelen esetben a szövegeket teljesen objektíven nézni, és számomra sokkal kedvesebbek a "rétegelt" írások, és ez alapot ad a megkülönböztetésre... de amúgy talán itt szóba jöhet még a női és férfi világképek különbözősége; nekem sok mindent az érzéseim, ösztöneim határoznak meg, de talán leginkább az előbbiek, ezáltal viszont leléptem a racionalitás talajáról, és így talán már nem tudsz utolérni ;), mint ahogy az érvelésben én is olykor elvesztem a kapcsolatot veled...

de amúgy valószínűleg ebben lehet valami, mindenesetre azért igyekszem a mondandómnak racionális alapokat keresni :)...

"az író nem rendelkezik semmilyen formában a megírt szöveggel, nem árul el, nem tud elárulni semmit a szöveg(é)ről, ahogyan a szöveg se mond(ír) semmit a szerzőről, mint emberről magáról"... ezzel vérmesen vitatkoznék :)!

1 - az író igenis ott van a szövegben, ott bujkál valahol a betűk között, és mindörökre ott is marad, amíg az a szöveg létezik :)... néha nem annyira erős ez a jelenlét, máskor meg szinte magába szippant; szerintem az író minden szövegévek kis morzsákat hagy magából a világban :)...

2 - az íróról magáról nagyon-nagyon sok mindent lehet a szövegeiből megtudni, ha figyelmesen olvasunk és fogékonyak vagyunk az ilyesmire; példának hadd adjak egy rövidke jellemzést Boris Vianról, akinek személyisége szinte átsüt az írásain :)...

tehát :) - imádta a nőket, és az életet úgy általában, lefogadom, hogy egy élmény lehetett vele az ágyban, mivel nagyon gyengéd és finom volt, a legkisebb rezgéseit is megérezte a nőknek; az apró dolgokban is meg tudta találni a szépet, amit talán mások csak kivételes alkalmakkor figyeltek meg; rendkívül érzékeny volt, de kissé agresszív, forrt benne a szenvedély, ezért kissé hullámzó volt a kedélye, és ahogy a jót, úgy a rosszat is mélyen meg tudta élni; éles eszű volt, és talán néha icipicit félénk, ez esetleg sebezhetőségéből adódott; a humora marha jó volt :), a közízlés nem érdekelte, érezhető, hogy ő is élvezte az írásait, és talán kissé hiú is lehetett..

hú, na, ennyi elég szerintem :)... /remélem most nem forgolódik a sírjában, ha élne, most küldenék neki engesztelésül egy puszit :)), amit mondjuk megkapna valamikor álmában, talán kicsit megrebbenne, aztán aludna tovább.../

deletedblog 2009.03.13. 12:48:22

@corpusz hiszti:

-sanda gyanúd most árnyékra vetődött. előre örültem a felhozott pikáns "láncolatoknak".

corpusz hiszti · automatice.blog.hu 2009.03.17. 20:33:15

bár folyton leugrálunk a racionalitás talajáról és érvelésünk dinamikája sem pendül mindig ugyanazon a értelmezési regiszteren(képzavar!) azért remélem társalgásunk gyümölcsöző (lesz) minden azt olvasó számára :))

honnan tudjuk, hogy egy író személyisége átsüt az írásán? ehhez nem ismernünk kellene személyesen azt az írót, hogy tudjuk, hogy az ami átsüt az valóban a személyisége és nem egy általunk képzelt pótlék? nagyon sok mindent lehet megtudni egy szövegből, de mi a "biztosíték", hogy ez a sok minden az íróról szól? szerintem elképzelhető, hogy valaki teljesen, önmagától és önnön személyiségétől független írást hoz létre, ugyanis miért kellene azt elfogadni, hogy az ember egyetlen homogén koncepció-érzelmi-tömbből van faragva, azaz miért ne írhatná meg valaki a világirodalom legszebb és legártatlanabb szerelmes regényét úgy hogy közben szélsőségesen introvertált, és kukkoló státuszba kényszeríti a normális kapcsolatra való lelki vagy fizikai képtelensége, úgy hogy vágyakozása egyszer csak túllép a tűréshatárán és neki mondjuk ez nem valaki megerőszakolásában kulminál, hanem egy olyan ihletbe szublimálva csúcsosodik ki, ami egy ilyen regényt írat vele(ha már a példáknál tartunk:))

az, hogy egy szövegben a rétegeket az író tudatosan helyezi el vagy pedig a kontextus által olvasódnak bele, az miért minőségi különbség, abban az értelemben, hogy az előbbi művészi lenne, az utóbbi pedig nem?

Rihárdó · http://rihardo.uw.hu 2009.03.19. 18:49:42

az írás = egó mutogatja magát

fruschka · http://kaleid.blog.hu/ 2009.03.19. 19:03:51

azért én nagyon örülök pl Weöres egójának... mennyivel szegényebb is lenne a világ, ha az egó nem mutogatná magát...

fruschka · http://kaleid.blog.hu/ 2009.03.19. 21:46:39

@corpusz hiszti: honnan tudjuk, hogy az író személyisége átsüt az írásán? Ez szerintem nyilvánvaló, érezhető, persze leginkább akkor, ha más sok írást olvastál egy adott írótól... hát, hogy általam képzelt pótlék-e vagy nem, azt természetesen én nem tudom megállapítani; ehhez objektíve kéne látnom magamat, ami lehetetlen. De talán erre azt tudom mondani, hogy elég jól elkülöníthető személyiségeket érzek az általam jobban ismert írók szövegei között, szóval nem hiszem hogy ezeket pusztán én vetíteném ki.

én nem mondtam, hogy egy írásban minden az íróról szólna; pusztán csak azt, hogy következtetéseket vonhatunk le belőle az íróra vonatkozóan, szóval amellett a rengeteg minden mellett, amit egy szöveg nyújthat, az író IS kicsit ott bujkál, de persze nem teljes egészében róla szól a szövege

nem, én nem tartom egyáltalán elképzelhetőnek, hogy valaki önmagától teljesen független írást hozzon létre, de hát hogy is lehetne ezt megvalósítani? a gondolatok belőlünk fakadnak, amiket papírra vetünk, sőt, az éppúgy belőlünk fakad, ha olyasmit akarunk írni, ami tőlünk független :), ergo mind a szándék mind a gondolatok belőlünk fakadnak...abban az egy esetben lehetne függetleníteni magunkat az írásunktól, ha az írás idejére agyat és személyiséget váltanánk, minden emlékünket és jellemvonásunkat, tapasztalatainkat, amik végső soron gondolatainkat indukálják; likvidálnánk. Ez pedig ugye, lehetetlen.

ez a minőség-dolog egy általam felállított hierarchia, szóval én magamnak mondhatom, meg szerintem másnak is :), hogy ez vagy az művészi, mert én ezt meg ezt látom benne... objektíve sajnos én nem tudok semmilyen művészethez hozzáállni, mert szerintem ez eleve lehetetlen, a művészet lényegéből fakadóan

süti beállítások módosítása