működő éden: uri magányossága
2008.05.08. 22:57 corpusz hiszti
...visszatérő álom: egyértelmű gyártelep, gyársor, a széléről indulva(már ha van értelme itt idő/tér-rendiségnek); élesen kiugró ablaktalan falak, ám az épületek megszakadásával is folytatódik a betonfelület közel sem egysíkú tömege; hasadékok, beszögellések, aláfutások, beton, beton, beton; beljebb vánszorogva(ebben az álomban nincs repülés) az első ami szembetűnik, hogy nincs árnyék, a sarkon befordulva is ugyanakkora lumen hasít pofán, meghatározhatatlan forrásból érkező merőleges fények; növényzet sincs vagy csak alig, repedésekből kibújó porfogók tagadják a betonréteg alatti talajt; az épületek alul elkeskenyedő felfelé szélesedő, dagadó, egymásba-nyúló hypertrófiák, és lüktetnek(dobbannak, pulzálnak, ritmizálnak, vergődnek), ám nem hallhatóan, szenzoriális mérések tökéletes csöndet jeleznének, nem, ezek közé a falak közé lépve a dübögés a hallható alatti tartományt tölti ki; valami termelés folyik itt, ez biztos, nincsenek külső jelei, de minden egyes az érzékeinket behatároló falon túlról érkező pulzus erről győz meg, ezek mögött az összehajigált tömbök mögött működnie kell valaminek, enélkül ekkora értelmetlenség kibírhatatlan lenne, szinte tapintható is az értelmetlenség elleni dühödt küzdelem, és nincs megnyugvás, sóvárgás van, eleinte azt hihetnénk valami furcsa, nagyobb gravitáció érvényesül ebben a kétségbeesett térben, nehézkessé téve a járást a légzést, de ez maga a vegytiszta sóvárgás(azzal nyugtatjuk magunkat, ez biztos belőlünk tör elő, de ez hazugság, ennek nincs és nem is lehet iránya) és támaszkodni kell; az üresen kongó perspektív vonalak és a fény súlya(hahaha, hallod-e Te Fizikus Úr?!, a fénynek súlya van, nem sebessége) minden itt töltött perccel egyre nagyobb lesz, és csak úgy váratlanul megtaláltatik és az ott kódorgóra bízatik a leírás, a tervrajz(a sóvárgás akaratra lel, kényre-kedvre lel); és - feltűnően vagy rejtőzködve, de - valahogy hiányoznak a kifutásai a dolgoknak, a konvergencia-pontok, így az egyre halmozódó hullámai a jelenvaló vannak, az összesodródó lét-szilánkok nélkülöznek nemcsak bármiféle katarzist és megnyugvást, de még egy nyomorult enyészpontot is, ahol talán esélyük lenne végre megszűnni, ehelyett permanens visszaverődésben saját ürességüktől a halhatatlanság leghorrorisztikusabb törvényét tartják be: a felejteni nem tudás aciklikus iszonyatát...
1 komment
Címkék: törmelék gyilokpornó
A bejegyzés trackback címe:
https://automatice.blog.hu/api/trackback/id/tr48460688
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.