HTML

KAPITALIZMUS RULEZ

automatice

Földünknek istenei vének/ Hangodon szól a mindenség siráma/ S hármasával újfajta lények/ Jönnek világra

Friss topikok

  • Cseroki: Már azt hittem, sosem olvasok tőled. Ha ott jártál - s hogy ott voltál-e, nem tudom - akár összefu... (2015.09.03. 17:42) 2 etűd
  • Cseroki: @corpusz hiszti: Csaknem végtelen mesét... Belekezdtem a Trónok Harcába (George R.R. Martin), sze... (2014.01.26. 13:30) Otromba fickók IV.
  • ipartelep: @corpusz hiszti: Szerintem a "különböző szövegekhez való hozzáállás kérdése" nem csak "ízlés és ha... (2013.10.01. 11:37) majom-mellhártya
  • ipartelep: @Pimander: Én is végigolvastam az összeset. Miért? Nem mazochizmusból, hanem éppen ellenkezőleg: É... (2013.09.18. 10:58) az IQ trónfosztása
  • deletedblog: "alattomos örvény. Azt a nézetkülönbséget" ebben a szövegrészben pedig, barátom, a pontban(.), mi... (2013.05.29. 16:51) testvérek

Linkblog

tavaszi hübrisz

2008.05.30. 23:20 corpusz hiszti

önellentmondásos és desperát reakció viharka posztjára



...hát egy alapállás, alapmagatartás kísérleti leírása következnék; szándékaim szerint minden riposzt-jelleget nélkülözve, semmiképpen nem a kábulat bármilyen értelemben felfogott ellentétének az apológiája...

A legelső behatás vagy tapasztalat, ahol az elhatárolás is megkezdődik, tehát a skizma helye a felismerés és a döbbenet által nyílik meg. Annak a felismerése, hogy ami ott van, ott áll velem szemben: ember, démon, az elkövetkező nap az nem én vagyok, az egy idegen. És idegenségében rémisztő és gyűlöletes. És megkerülhetetlenül és kiismerhetetlenül robban bele a sivatagomba ez a mozdulatlan, szűz sziklatömb. A furcsa az, hogy a találkozás pillanatában szinte mindig, szinte biztosan van egy olyan pillanat, amikor úgy tűnik, mintha ez a sötét gólem várakozna. Nem mozdul. Ekkor merül fel talán egy döntés lehetősége. Vagy a hozzáállásból már minden eldöntetett?, nem tudom. Nos, ez, annak a paradox szükségszerűséggel felbukkanó döntésnek a lehetősége, hogy visszautasíthatok minden könnyítést, minden metafizikát, drogot, vallást vagy védelmi mechanizmust. Ezt a visszautasítást, annak a teljes és  kristálytiszta tudatában teszem, hogy így meg tudom adni ennek a sziklatömbbel való találkozásnak a közönyét, derűjét, azt az őrülten érzéki agresszióját, amit minden vallás lényege (szerint) oly szívesen fojtana és ölne el. Minden ilyen találkozás harc. Harc a legtágabb értelemben véve, hogy szinte már alig fér bele valami abból, amit a mi - robotpilótákkal és hőkövető rakétákkal felszerelt - kényelmes militarizmusunk el tud képzelni és viselni. A felszereltség amúgy is csak akkor fontos ha nyerni vagy menekülni akarsz. Mindkét esetben félik és gyűlölik a harcot. (A görcsös nyerni-vágyással, mint a menekülés egy sunyi fajtájával a továbbiakban már nem foglalkoznék, elég egyértelműen látszik, hogy önbecsapás húzódik meg mögötte, hogy azt hiszik/remélik egy nyertes játszma a további harcok elkerülését ajándékozná nekik. Hah!) A golyóálló-mellény, a vallások, a tudomány, a konditeremben magunkra pakolt izmok, drogok, ezernyi ezoterikus keleti faszság, kinyomtatott és zsebben hordott pszichoroszkóp megannyi jogos és érthető próbálkozás a félelem, a saját félelmünk elkerülésére. A harcok választása nem ezzel ellentétben és vele szemben van, azaz nem vagy-vagy van (Kierkegaard sux). A "másik" lehetőség, a  védelmek visszautasítása  fintorogva húzza ki magát a kínálkozó alternatív szerkezetből. Ismétlem, nem valamivel szemben határozódik meg. A védekező mechanizmusok nélküli harc szeretete teremti meg őt. Ez nem bátorság, nem őrület és legkevésbé sem pozőr, hősi attitűd, ez inkább a szélsőségesen érzéki és agresszív tudat perverziója. Amikor a félelem és a keserűség a gyomrodba mar, amikor rádöbbensz, hogy nem ment meg sem az, hogy kábulatba süllyedsz, sem bármilyen tiszta elvek követése, semmiféle isten, holmi lélekvándorlási trükkök, nem ment és nem vált meg senki és semmi, nos, akkor, abban a hátborzongató otthontalanságban világlik fel tökéletesen, hogy tényleg, egy perc alatt vége lehet mindennek. És ennek az elfogadása már egy olyan közönyös és kegyetlen erő jele lesz, amely önmagát, a puszta létét, a céltalan és reménytelen létét állítja a gólem elé. Nem akar hős lenni, nem akar szent lenni, nem akarja az örök életet sem az emlékekben, sem reálisan.

...a gólem végül is összetörik, legyőzetik és visszatakarodik a prágai sikátorokba, persze ez nem mindig történik így, de most igen, most, amikor volt merszem elegánsan és flegmán végrehajtani azt a bizonyos kockadobást; ebben a dobásban nincs semmi megfontoltság, semmi remény, semmi irgalom; másképp, azt hiszem, nem lehet...

19 komment

Címkék: gyilokporno

KAPITALIZMUS RULEZ

A bejegyzés trackback címe:

https://automatice.blog.hu/api/trackback/id/tr89495821

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cseroki · http://www.diagnozis.eu 2008.05.31. 17:19:47

Ha már Kierkegaardot említetted, engedj meg tőle egy idézetet, lazán-faszán kapcsolva a gondolataidhoz:
A kín, a félelem kifejezése legalább a kín megkettõzõdésétõl, az elhallgatás kínjától megszabadít, mert ahogy Kierkegaard mondja: "ha minden kétségbeesést és a rossz minden borzalmát csak egyetlen szóval is megragadjuk, akkor ezek máris kevésbé lesznek olyan rettenetesek, mint a hallgatás."

corpusz hiszti · automatice.blog.hu 2008.06.01. 12:24:19

, továbbá Kierkegaardhoz úgy jön Nietzsche, mint száraz tésztához a vörösbor :P, :
"Ujjongó sikoly gyanánt akarom bejárni a messzi tengereket, míg meglelem ama boldogságos szigeteket, hol barátaim időznek:-
És köztük ellenségeim! Hogy szeretem immár mind, kihez csak beszélhetek! Üdvösségem társai immár ellenségeim is.
Hogyha pedig legvadabb lovamra szállok, gerelyem lészen legjobb támaszom: lábamnak mindétig leghívebb szolgája ő:-
Gerelyem, melyet ellenségeimre hajítok! Milyen hálás vagyok ellenségeimnek, hogy végre elhajíthatom!
Túl sok feszült már fellegemben: jégesőt akarok a mélybe zúdítani a villámok nevetése közt.
Hatalmasra tágult mellkasom hatalmas vihart fuvint majd a hegyek fölé: ez lesz a megkönnyebbülés neki.
Bizony mondom, boldogságom és szabadságom viharhoz hasonlatos! Ámde hadd gondolják csak ellenségeim: a gonosz az, mi ott tombol fejük felett."

cseroki · http://www.diagnozis.eu 2008.06.01. 17:23:23

ehehehe:
"Az igaz ember járta ösvényt mindkét oldalról szegélyezi az önzö emberek igazságtalansága és a gonoszok zsarnoksága. Áldott legyen az, ki az irgalmasság és a jóakarat nevében átvezeti a gyöngéket a sötétség völgyén,mert ő valóban testvérének őrizője, s az elveszett gyermekek meglelője.Én pedig lesújtok majd tereád hatalmas bosszúval és rettentő haraggal.És amazokra is, akik testvéreim ármányos elpusztítására törnek.
És majd megtudjátok, hogy az én nevem az úr, amikor szörnyű bosszúm lesújt rátok!"

corpusz hiszti · automatice.blog.hu 2008.06.01. 20:11:50

:))))))))))))))
"sose gondolkoztam azon, mit jelent, csak gondoltam jó tökös szöveg, mielőtt valami faszfejbe golyót eresztek"

cseroki · http://www.diagnozis.eu 2008.06.02. 09:26:16

" s aki eddig hallotta, gringó, az már mind halott. De ma történt velem valami..."

Filozófikusabb, mint Platon:-))))

corpusz hiszti · automatice.blog.hu 2008.06.02. 21:28:39

és nagyságrendekkel szimpatikusabb is :-D; mellesleg a tarantino-fanok között meglehetősen kisebbségben vagyok azzal filmes véleménnyel, hogy nem ezt tartom a legjobbjának, nekem a kill bill duó a nyerő, az a film (főleg az első rész) gyönyörű, amúgy is fogékony vagyok a vagány, de azért sebezhető hősnőkre

cseroki · http://www.diagnozis.eu 2008.06.02. 22:25:51

Nem tudom... a ponyvaregényt már láttam vagy 3-4-szer, és mindig fedeztem fel benne - ilyenkor az ember jobban tud már a részletekre figyelni - valami kis új, apró, de zseniális mozzanatot. Hasonlóképp voltam a született gyilkosokkal, a blöffel, vagy a ravasz, az agy... de a ponyvaregény kicsit egyedivé teszi magát a filozófikus-szerű beütéssel; a született gyilkosok... hát, az a színészi alakításokat, a vágást és az operatőri munkát is figyelembe véve egy zseniális alkotás. A börtönigazgató -Lee Jones eltorzult arca a börtönlázadás eszkalálódására: az isten húzza bele azt a kibaszott, rongybatekert túros faszát!
Blöff:
Mikor lesz kész a kolbász? - még két perc, Török!
.... Mikor lesz kész a kolbász, mester?! - Még öt perc, Török! - Javíts ki, ha, tévednék, de mintha öt perccel ezelőtt két percet mondtál volna!

....nyihahaha meg: ha azt mondom, lent maradsz, akkor ott is maradsz! - Nyalom a pöcsöd, hombárfejű!

de az ennek a mintájára megcsinált Argó se nélkülözi a telitalálat beköpéseket és jelenteteket...
meg a Kontroll-ból az kurvára megmaradt bennem, a lehányt ellenőr szövege: nem baj fiam, ne törődj vele, majd azt mondom, leszart egy madár...

corpusz hiszti · automatice.blog.hu 2008.06.02. 23:11:13

a Kontroll-ban nem valami olyasmit mond a kapa, amikor lehányják, hogy: " ha gondolod, akár le is pisálhatsz" :)), nekem amúgy a magyar filmek nem igazán jönnek be, valahogy nem tudnak olyan igazi hangulatot vagy képi világot létrehozni, (ami például tökéletesen megvan a szül.gyilkosok atmoszférájában), nem mintha olyan sok magyar filmet láttam volna, a ponyvából Uma adrenalin-lökete nagyon megmaradt, meg Bruce-nak a csaja: "szeretnék egy kis hasikát" :D; meg persze a zseniális filmzene:
www.youtube.com/watch?v=PwGLJk_bySc

ami nekem atmoszférában még nagyon ütött: respiro(Grazia szigete) na meg a mullholland drive

cseroki · http://www.diagnozis.eu 2008.06.03. 08:35:26

de, van valami ilyesmi is, ez a madárleszarás közvetlenül azután van, hogy leokádja az ellenőr cipőjét... A magyar filmekkel egyébként hasonlóképp vagyok, az Argó is elég gyermekded a Blöff-höz viszonyítva, bár a szereplők - jó, nem egy Brad Pitt alakítással - igencsak hozzák a figurájukat - hű, sok ez a meló nekünk, Tibi - kuss, Bodri bazmeg, ne ugassál; aztán ott volt az a nagy harli medve a picsanagy puskájával, az is bepróbálkozott; - csak azt tudnám, mi a faszra lőttünk el mi ennyi töltényt ... a hamburgeres picsa az öt - najó, az megérdemelte... A Blöffben, nekem szakmai szemmel is (tévés szerkesztő vagyok) kurvára tetszenek a montírozás, a wishek ... a forgópisztoly tárpörgetése átvisz egyik helyszínről a másikra...
A mullhollandot láttam, az jó, a respiro-t asszem nem. Viszont ami nem a Ponyvaregény atmoszférája, valami egészen más és kurva sokan - még a kritika sem - nem értik: a Fight Club. Na, az egy olyan film, aminél úgy nézeda szereposztást a végén a Placebo Where is my mind? zenéjére, hogy hol is van az agyad? Tudsz valami állást foglalni azokban a súlyos féligazságokban? "Mindannyian egy jól bevált fogyasztói szokás végtermékei vagyunk..." Amiket még nagyon szerettem, Jeff Bridges filmjei, akár könnyed, mint a Big Lebowsky, akár komor, mint az Amerikai szív; vagy az az IRA-s, nem jut most eszembe a címe.
Közben megint eszembe jutott Brad Pitt, a Troy, abban a narráció elején-végén megfogott, aminek a gondolatisága, ami elő-elő bújt a cselekmény során, megfogott: Uram! Az ellenfeled... akkora, hogy ekkora harcost még nem láttam! Én nem állnék ki vele... - Ezért hal meg veled együtt a neved!

Na, rá se bassz, Töki, menjünk bowlingozni...
Ehhh, mindig eszembe jut valami... A Butch Cassidy és a Sundance kölyök (Paul Newman és Robert Redford alakításában) első látásra egy vadnyugati nyáltengernek tünt... de azóta azt is láttam egy párszor, ott is van egy pár közel Oscar díjra érdemes poén. Aminek a csúcspontja az a párbeszéd,beszorítva a kunyhóban, véresen: Te kölyök, van egy ötletem! - Te, meg a nagy ötleteid! - De eztényleg jó! Ha innen kijutunk, tudod, hová megyünk? (Kint 3 század bolíviai katona helyezkedett el, célra tartva.)- Hova? -Ausztráliába! -Miért?- Ott is vannak bankok és megtanulhatsz úszni! - Neeem, úszni, azt nem... és milyenek ott a bankok? - Olyanok, mint a nők! Teltek, hívogatóak - Te Butch, amikor majd kitörünk és futunk a lovak felé ...- várj csak...! Le Force-t nem látad? (A seriff, aki fél Amerikán keresztül a nyomukban volt) - Le Force-t?? Nem, nem láttam! - Na hála istennek, egy pillanatig már azt hittem, komolyabb baj van! Rohannak ki (botladozva) a kunyhóból, a kép kimerevedik, majd fényképpé sárgul, közben egyre halkulva: Fire! Fire! Fire! Zseniálisan fejezték be azt a filmet.

Basszus, de szószátyár lettem .... Csak arra szeretnék utalni, a kedvencem a száraz, képtelenségekre alapuló, esetenként akasztófahumor; pl.:Wolfgang Ott, Cápák és kishalak c. könyvében. A szituáció: torpedó támadás után a német U-Boot-ot két cirkáló és egy romboló kényszeríti búvómenetre. Vizibombák, ahogy kell. Vészesen fogy a levegő, a legénység féőrült és megkönnyebbül, amikor a kapitány kiadja a parancsot: Felmerüléshez, felszíni ütközethez felkészülni!! Egyesével süllyesztjük el őket! - Melyikkel kezdjük, uram? - Először a legnagyobbnak adunk a pofájába!
Na, bocs az off-ért.

corpusz hiszti · automatice.blog.hu 2008.06.03. 22:09:45

az akasztófahumor kiválóan megjelenik az egyik kedvencemben a lökött gyásznépben, még harmadszori nézésre is hangosan röhögtem rajta; de ezzel a fanyar abszurditással inkább könyvekben szoktam találkozni; filmek elsősorban szerintem a fényképezésre, a képi világ megalkotására jók és csak aztán a sztorizásra; vagy nem
ja, amúgy ebben a blogban nincs off, a derridai és bretoni írás szélsőségesen vulgarizált ideájának fényében nincs is értelme :P

cseroki · http://www.diagnozis.eu 2008.06.04. 20:40:46

Az írást sokkal többre becsülöm minden művészetnél - talán azene a kivétel - és ritkaság az a film, amelyik kurva jól tudja visszaadni a kÖnyvet, már-már pariban van - ha egyáltalán összehasonlíthatok. Az egyik ilyen, ami elsőként eszembe szokott jutni, Remarque Nyugaton a helyzet változatlan c. regénye, de jól tudták adaptálni a Legyek urát is; bár azokat a belső történéseket lehetetlen visszaadni, egyszerűen szimplává silányodik a képen Golding nehézveretű szövege. Simon és a Legyek ura dialógusa, majd Simon agyonverése; visszaadhatatlan. Mégis, ritkán akadnak olyan filmek - főleg, amelyikben a belső "törtébnéseket" narrációval adják vissza - mint pl. az Éj anyánk - de azért nem ez a jellemző. Fiatalabb kori egyik kedvenc háborús klasszikusomat, az Oroszlánkölyköket pl. úgy elbaszták, hogy ihaj. Egész más konklúziót kapott a regény, pedig az is micsoda befejezés: Isten hozott Németországban! - mondta a hirtelen ajkára toluló angol szavakat és figyelte az amerikait, ahogy felemelte a kezét a géppisztollyal.
Ellenpélda másik kedvencem, a Hajó ( Das boot), Lothar Günther Buccheim remeke... filmen is jó.
Jut eszembe róla a sztori, fiatal orvos barátom köpte a markát, amikor asszem a Duna tévében műsorra tűzték; megbízta az asszonyt, vegye fel neki. Az egyik csalódás a szinkron volt - nem rossz, de az eredeti feliratos, német szöveg után szokatlan volt. A másik: az asszony valahogy elcseszte az időzítést. Így a film vége, a drámai fordulattal, a tengeralattjáró bunkert ért bombatámadással lemaradt. Ott ér véget a film, ahogy a sérült u-boot nagy csinnadrattával vonul be a dokkba. A barátom dühösen reklamált, mire a felesége azzal csillapította: nyugodj már meg, zotya; ez egy dízni-változat...

corpusz hiszti · automatice.blog.hu 2008.06.05. 16:29:39

én nem becsülöm többre, és nem csak az általad is említett zene, de a festészet(szürrealizmus rulez), és a privát kedvenc az iparművészet miatt sem, a realitással való összefonódottság és mégis valahogy más, nem több, más.(sajna a sok giccses szar között alig van valami, de szerencsénkre akkor és ott is találhatunk ilyeneket, ahol és amit nem is annak szántak, funkciójukat vesztett gyártelepi bútorok, stb)
a Legyek Ura nekem nincs a kedvenc listán, ugyanis afölött van(három-négy ilyen "magányos" könyvem van:), számomra összehasonlíthatatlan más könyvekkel, és emiatt is nem vagyok hajlandó megnézni a filmváltozatot, a könyvet is csak pár-évente veszem újra elő, abba a könyvbe csodás fekete lyukak vannak(pl. maga roger); amúgy sajnos van néhány történet amit előbb láttam filmen, mint ahogy a könyv a kezembe került volna, így már valahogy nincs kedvem elolvasni, pl: Lehane: titokzatos folyó, mondjuk a film jó volt, annak ellenére, hogy clint ísztvúd rendezte (bár ilyen sztorit ilyen szereplőgárdával nehéz is lett volna elbaszni)

"megbízta az asszonyt, vegye fel neki" :DDDDDD

cseroki · http://www.diagnozis.eu 2008.06.05. 19:57:25

Asszem úgy kb. 20 éves voltam, amikor tévében, méghozzá a yugóknál láttam a filmet, fekete-fehérben. Meséltem róla a barátomnak, aki az első néhány "taktus" után döbbenten nézett rám: te nem olvastad a legyek urát? Hát addig nem... irány a könyvtár (később meg is vettem, nevess ki érte, de azokat a könyveket, amiket nagyon kedvelek, szeretem a polcomon tudni), elolvastam, aztán még, és később még 1X. Azt hiszem, az egyik olyan könyv, ami lenyűgözött ... vagy nem is tudom, hogyan lehet kommnikálni. De a film sem volt rossz.. sőt. Az írás művészetét - már aki művészi szinten tudja űzni - azért rakom magasabbra, mint a többit, mert nem csak művészi érzék, kézügyesség, ritmusérzék stb. kell hozzá, hanem az elvonatkoztatás magasfokú művészete, adottsága. Jó, oké, a szürrealista festészet ... de kedvenc példám Remarque Szerelem és halál óráján befejezése. Milyen elme kell hozzá, hogy valaki egy fejlövést egy egyre nagyobbodó, vörös szírmú virággal asszociáljon? "Nem érezte a lövést. Hirtelen virágot látott maga előtt, vörös,kecsesen imbolygó szírmokkal, az apró dolgok bájával növekedtek és betöltötték a lehanyatló fej láthatárát." Természetesen az idézet csak kivonat, ennyire emlékszem, mint kivonat, inkább csak a hangulatát tudom visszaadni. Lehet, hogy a példám se jó, de úgy érzem, szavakból képet festeni, szobrot faragni több fantázia kell hozzá, mert nincs előtted a manifesztálódó anyag.

corpusz hiszti · automatice.blog.hu 2008.06.08. 19:13:31

nem hiszem, hogy az elvonatkoztatás olyan fantasztikus dolog lenne, véleményem szerint a mű-ben pont az a pláne, hogy a realitáshoz visz közelebb, magukhoz a dolgokhoz, éppen hogy felszakítja az elvontat, amibe a mindennapi rutin által "kényelmesedünk" bele, egy magritte- vagy klee festmény azt mutatja, hogy ez is körülöttünk van, ilyesmikben vagyunk mi is, a Legyek Ura azt mutatja, hogy valahol, valamikor mink is ilyenek vagyunk, ilyenekkel találkozunk, vagy ilyenek szeretnénk lenni, éppen hogy nem el-von-atkoztat a "jó" művészet attól ami van, hanem belevon, a művészet szerintem nem egyszerűen valamiféle ügyesség, hanem elég érzékenynek lenni felismerni olyan dolgokat, amiket hétköznapian nem tudunk/szeretnénk , és nem pedig valamiféle absztrakt konstrukciókba való menekülés, gondolom; apropó: a kortárs magyar írók nyafogós stílusától a hideg kiráz

cseroki · http://www.diagnozis.eu 2008.06.09. 08:35:56

Maga az írásbeliség megjelenése az ember absztraháló képességének legfényesebb bizonyítéka. A "mű"-ben pont az az érdekes, hogy nem feltétlenül a realitáshoz visz közelebb; valahova a realitáson túlra, olyan elvont dolgokhoz, amik talán sosem történnek meg, de megtörténhetnének és valósággá válhatnának. A szürreális dolgok lesznek az eszközök, amelyek közelebb visznek a valósághoz, hogy ne hétköznapi szemmel - ahogy nagyon jó kifejezéssel írod, belekényelmesedve - tekintsük mindazt, ami történik körülöttünk. Sokszor talán a rég, szunnyadó ösztön, a fight or flight felpiszkálása, valami veszélyes tendenciára hívja fel a figyelmet, ami talán sosem következik be, de bekövetkezhet. Ez természetesen az írások egy részérevonatkozik, nyilván nem a történet és történelem ábrázolásra, hanem pl.az Éjszakai utazókra, a Hajtóvadászat öregekre és természetesen a Legyek urára. A legyek urára, ami valóban megmutatja, milyenek is voltunk; méginkább azt, hogy a természetes környezetünkből, a civilizáció kötöttségeitől elszakadva újra olyanokká válnánk. Egyben válasz egy akkori nyálas betsellerre, ami egy (nem a Két évi vakáció) asszem hajótörést szenvedett angol gyerekeket utat be, akik valami mintaszerű mini civilizációs társadalmat létesítenek, a la' angolszász... A Legyek ura végén erre a regényre utalnak irónikusan a tengerésztiszt szavai: pedig angol gyerekek volnátok... jobb sorsra érdemesek... (vagy valami ilyesmi.) Talán félreérthetően fogalmaztam az elvonatkoztatással, tképpen ezért is szeretem jobban az absztrakciót használni; ami nem azt jelenti, hogy én az absztrakt dolgokba való meneküléstértem (díjazom) alatta; pont ellenkezőleg: az író fantáziájának kell olyannak lennie, hogy el tudja hitetni, ez akár a valóság is lehet és értelme/céljapont az, ahogy magad is írod:"elég érzékenynek lenni felismerni olyan dolgokat, amiket hétköznapian nem tudunk/szeretnénk".
Valahogy a művész belső kommunikációjának átvitele és láttatása a valóságra/ban; mások gondolkodásra késztetése elvont dolgokkal kapcsolatban - talán ez a művészet?

corpusz hiszti · automatice.blog.hu 2008.06.09. 21:11:16

igen, igen valószínűleg ugyanarról beszélünk, csak nekem az absztrakció szóhoz elég erősen kapcsolódik a tudatosság mint olyan, és a véletlen mellőzése, az előrejelezhetetlen faktor mellőzése, ez utóbbiak viszont szerintem a mű-alkotáshoz elengedhetetlenek; de igaz, széttörni a hétköznapiságot az absztrakció, mint eszköz kiváló; valahogy úgy képzelem, hogy a művészet - akár absztrahálásokkal is - egyfajta rámutatás hozzánk igen közeli, veszélyesen közeli dolgokra, tökéletesen egyetértek: " valami veszélyes tendenciára hívja fel a figyelmet, ami talán sosem következik be, de bekövetkezhet" ez nagyon tetszik, hiszem hogy ez a veszélyesség, adja meg a "mű"-vek súlyát,
amikor a Legyek Urát először olvastam, tizenegynéhány évesen, már akkor is ingerelt a vége, túlírta - dühöngtem magamban, miért kellett feloldania azt a vadságot, azt a pregenitális paradicsomot/poklot, lehet, hogy ezt a labdát akarta lecsapni; a kétévi vakáció tényleg nyálas :)

cseroki · http://www.diagnozis.eu 2008.06.10. 08:45:41

A Kétévi vakáció egy ifjúsági regény;ha azt veszem, talán 10 éves lehettem, amikor olvastam és akkor még le is kötött, tehát a maga nemében jó könyv. Emez a könyv, aminek Golding ezzel a befejezéssel odaszúrja a nem kis fricskát, már kifejezetten arról szól, a fasza kis angol kölkök mindenhol feltalálják magukat.
Igen, a regény vége talán pregnánsabb lett volna, ha a "pregenitálisparadicsom/pokollal ér véget; de legyünk őszinték: a kazualistás - amikor már mindenki arra készül, Ralph feje a Legyek ura mellett végzi - a semmiből odacsöppenő civilizáció, rend, ami "helyreteszi" a dolgokat, mégis, ugyanolyan zavart vagy, mint a megszeppent szurtos kölkök, akik vadászokból, üldözőkből egy pillanat alatt visszaváltoznak szurtos, megszeppent kölykökké. Engem valószínű azért nem zavar a befejezés, mert először a filmet láttam és ott remekül, a regényhez méltóan fejezték be a képi láttatásmós eszközeivel: Ralph már félig négykézláb bukdácsolva menekül a tengerparton, háta mögött zúg az öld meg az állatot, vágd el a torkát, ontsd ki a vérét kegyetlen osztinátója, amikor fejjel beleütközik egy térdbe. A kamera először csak a lábat mutatja: rövidnadrágos tengerésztiszti láb, mintha éppen az Africa Corps feletti győzelem ünnepségéhez öltözött volna valahol El Alamein földrajzi magasságában; aztán svenk fölfelé és láthatóvá válik a láb tulajdonosa, a szépen dekoltált tengerésztiszt. Ezzel egyidejűleg az üldözők is elhallgatnak és vadból, vadászokból egy sepillanat alatt koszos, rongyos, megrémült tízévesekké változnak vissza; az egyik kis kb. 8 éves flambár, orrából lógó takonnyal még oda is óvakodik és átöleli a tiszt lábát; a mozdulat nem is annyira behódoló, mint inkább kíváncsi és biztonságot kereső. Szóval, ha ehhez hozzáveszed Golding szavait, öltetek is? pedig angolok volnátok, jobb teljesítményre képesek - nem rossz befejezés az.
Egy biztos: azok a kölkök, akik eljátszották, Oscar díjat érdemeltek volna, kurvára jól játszották a szerepeiket: Jack, Ralp, Röfi, Samseric, Simon ....

corpusz hiszti · automatice.blog.hu 2008.06.11. 18:11:28

eh, bárcsak én rendeztem volna(az alkotói szabadság nevében :D ) : Ralph a sűrű aljnövényzetben lapult, a teste gyorsan, kis amplitúdóval remegett. Gyorsan, hiperventillációhoz közeli állapotban kapkodta a levegőt. De nem a fojogatóan nyomott trópusi légkör tartotta fenn nála azt a szinte álomszerűen sokkos állapotot, amitől szemei ijesztően dülledtek ki, bele az előtte sötétlő sűrűségbe, noha többször is figyelmeztette magát, résnyire nyitott szemekkel kell figyelni, nehogy elárulja a csillogása. Az elmúlt napok, hetek, évek történései száguldoztak a fejében, szilánk-szerűen, összefüggéstelenül. Nem értek ebből semmit - motyogta mostanában magában. Nem volt bosszúszomjas, se keserű és semmi vadság nem ragadt rá az itt töltött idő alatt, csak néma iszonyat volt benne. Gyakran felriadt - ontsd ki a vérét - , de nem az álomból, nem aludt, igazából ébren sem volt, elmosódott álomszerű volt a létezése, csak folyamatos remegése volt egyfajta visszacsatolás önmaga felé. De, most végre kijutok a partra, igen, sikerült kicseleznem őket, és ott vár a válasz, ott kell lennie, tudom, valami bizonyosságot fog nyújtani az óceán, nem is kell sok, csak egy aprócska jel, valami. Az óceán a realitás, az értelem, itt benn a szárazföldön semminek nincs értelme, szétesik, szétcsúszik minden, csak értelmetlenség, és ott benn van AZ. Ki kell jutnom a partra!! - sikította Ralph, és már érezte is szinte a bőrén, hogy a pár perce lóvá tett üldözői, egy pillanatra elcsendesednek, majd ordítva vetik utána magukat. Ekkor sikerült kirohannia a homokos fövenyre, rohant a víz felé...és észrevette, hogy egy alak felé rohan, aki közvetlenül a víz mellett állt, neki háttal, és egész tagbaszakadt termetével a horizont felé fordul. Ralph lelassított, majd egészen megállt az alaktól pár méterre. Roger?! - tudta még kinyögni elfúló hangon Ralph, mielőtt összeesett volna. A másik lassan megfordult, és a szigettel együtt megvetően hátat fordítottak a tengernek...

cseroki · http://www.diagnozis.eu 2008.06.12. 10:26:44

naccerű, most gyakorlatilag rávettél arra, hogy újra olvassam el - remélem, ezt nem "rekkentették el" (egy ízes kifejezés Kós Károly Varju nemzetség c. könyvéből, elrekkentették a Zólyomi harácsot...) a kedves családtagjaim, mert állati pipa tudok lenni, amikor "megkívánok" egy könyvet a saját termésből, aztán négyszer átnézem a könyvespolcokat, de sehol... Senki se tud róla, nem is látták -szarnak s kárnak nincs gazdája - aztán egyszer váratlanul ismét ott vigyorog a polcon. Apropó, egész más műfaj az előbb említett Kós Károly könyv, történelmi regénynek ugyan nem elég hiteles, talán történetinek lehetne titulálni a Bethlen - Rákóczi affér idejéből Erdélyből, a nyelvezet természetesen más ( ...A rosszak éjszakája ez és poros ablakok mögül ijedt szemek bámulnak ki a sötét országútra, ahol nyihogva-jajgatva kergetőznek láthatatlan gonoszok. A rosszak éjszakája ez és Vásárhelyt Zólyomi Dávid, a bolondos sógor most traktál Patak urával..) (Azt mondja akkor Toldalagdi uram, tedd le a kardot, Dávid, úgy is hiába! Hallom erre az én uram hangját: lássuk, Rákóczi ebek, tudtok-é harapni, ha ugatni tudtok?! - és beléjük vágott.) Érdekes módon Kós Károly ezzel a regénnyel, mint író meg is alkotta élete főművét, a többi könyve csak afféle "futottak még" kategória. Ez a könyv viszont valami szokatlan pluszt nyújt a táj és történések leírásával, a hegyek megszemélyesítésével. Sajátos, archaikus nyelvezet, mégsem érzed úgy, hogy vslsmiféle jókais nyáltengerbe csöppentél ... csak hirtelen hiteles beszámolónak érzed az 1633. esztendőről...
Nah, a Legyek urát kiveséztük, térjünk át esetleg a Virágot Algernonra? :-))
süti beállítások módosítása