"Istennek meg kellett tisztítania az Édenkertet, melyet az ember azáltal szenyezett be, hogy tiltott anyagot fogyasztott."

/Szasz/

Vajon az az érvelés, vagy inkább szimpatizáló szöveg, mely valamely nem elfogadott, deviáns magatartásforma mellett szól, az is kiteszi magát ezen devianciát sújtó megvetésnek esetleg haragnak? Nem kell válaszolni. Amúgy is helyesbítek. A most következő duma nem is valami mellett szól, inkább egyfajta értetlenségét fejezné ki a nagy többség által manapság elfogadott drogpolitika irányába. Hiszem, hogy van olyan vállalható alapállás, ahonnan nem érzünk ingert arra, hogy jogilag szabályozzuk mások drog/gyógyszer-fogyasztási szokásait, kultúráját; hogy beleszóljunk abba, ki milyen kémiai anyagokat óhajt használni. Senkinek nincs joga ahhoz, hogy meghatározza, mások milyen anyagokat használhatnak, fogyaszthatnak illetve tarthatnak üdvözítőnek a saját életük alakításában. Továbbá senkinek nincs joga elítélni másokat csupán azért, mert termesztenek, előállítanak és terjesztenek drogokat, melyekre igény és kereslet van. Nincs joga elítélni őket azért mert bizonyos anyagokhoz nem az őáltala megszokott és meghatározni kívánt viselkedési formák szerint viszonyul. Az a beállítódás, vagy a drogokhoz való viszonyulási mód, amit itten vázolnék, nem egyszerűen a drogokkal kapcsolatos mindenfajta tevékenység teljeskörű legalizációját tartaná kívánatosnak (amellett, hogy ezt a kifejezést nem is tartom túlzottan szerencsésnek), hanem egyenesen értetlenséggel szemléli mindazokat a törekvéseket, melyek felügyelni kívánnának bármiféle drogokkal kapcsolatos ún. "visszaéléseket". Magyarán elutasít mindenféle kontrollt(az orvosit is!) a vegyi anyagokkal való tevékenységek kapcsán. Ugyanis nem fogadom el azt az álláspontot, mely feltételez egy eredendő és normálisnak kikiáltott viszonyt az általunk hozzáférhető anyagokhoz, és ezáltal problémátlanul különbözteti meg a normál használatot a visszaéléstől, a drogabúzustól. Véleményem szerint nem tudunk, nem vagyunk képesek mégcsak visszaélni sem ezekkel az anyagokkal, pontosan azért mert a velük való élést sem lehet normák közé szorítani; illetve ennek megkísérlése is már az utópia kategóriájába tartozik.

Az a véleményem, hogy ugyanolyan tipusú okok húzódnak meg a jelenlegi drogokkal kapcsolatos szabályozások, az egyes "veszélyes" (gyógy)szerekhez való hozzájutás nehézkessége az egészségügyben, és harmadrészt a profi sportban lévő manapság divatos dopping-ellenes hadjárat mögött. Első megközelítésben valami olyasmi ez az ok, hogy az a személy, aki önfejűen maga sáfárkodik különböző vegyi anyagokkal, az minimum furcsa, gyanús, megbízhatatlan. Amúgy pedig igaz, hogy a drogokkal illetve gyógyszerekkel kapcsolatos szabályszegések következményei komolyabbak, mégis talán a  dopping-ellenes idiotizmusban lehet legjobban megérteni a mögöttes indokokat. Arról halandzsáznak ugyebár, hogy ezzel próbálják megőrizni a sport tisztaságát. Mintha az valami mocskos dolog lenne, hogy valaki nem elfogadott összetételű és hatású anyagokkal szeretne gyorsabban futni.(Az obligát ellenérvet ezzel kapcsolatban az esélyegyenlőségről értelmetlennek tartom.)  Ilyen és ehhez hasonló álszent szövegekkel sikeresen sűrítik bele a rosszat, a tisztátalant a doppingszerekbe, a "veszélyes" gyógyszerekbe és a drogokba. Ezek ezáltal így üldözendővé, kirekesztendővé, büntetendővé válnak, mint mindenki, aki kapcsolatba kerül velük. Szabaddá válik az út a ragály, a járvány metaforájának használata és a bűnbak rítusának gördülékeny működése felé. (Ha kivetjük magunkból a kábító-szereket, a dealert és a fogyasztót akkor mi talán tisztábbakká válhatunk?:)

Itt most tennék egy kis "kitérőt". Pharmakosnak hívták régebben - azt hiszem a görögöknél - a varázslót, a boszorkányt, a méregkeverőt. Ami viszont számomra igazán fontos, mindemellett a pharmakos volt a bűnbak. "A pharmakoszokat általában megölték. Úgy tűnik azonban, nem ez volt a művelet lényegi célja. A halál többnyire egy kiadós korbácsolás másodlagos következménye volt. Mely mindenekelőtt a nemiszerveket vette célba. Miután a  pharmakoszokat elkülönítették a város térségétől, az ütlegeknek a bajt kellett testükből kihajtaniuk vagy előcsalniuk."/Derrida/ Tulajdonképpen a pharmakos testesíti meg a veszélyt, a Városba betörő veszélyt, a kinti, a külső veszélyt. Persze nekünk a Város lakóinak, a törvények betartóinak szükségünk van erre a veszélyre, ugyanis ez adja meg nekünk azt a megnyugtató biztonságot, ami megóv a rossztól. Világos, ugye? Ugyan nem az a helyzet, hogy a rossz nem ütheti föl közöttünk a fejét, hanem, hogy ez a rossz nem kapcsolódik szervesen hozzánk, nem a lényegünk része. Ennélfogva ezt a rosszat kényelmesen belevetíthetjük a bűnbakokba - akik így ennek okaivá és hordozóivá válnak - és így elég őket "megtisztítani", elpusztítani, s mi megint tisztákká válhatunk. Mai kontextusban mindez úgy jelenik meg, hogy az a félelem, ami abból ered, hogy nem vagyunk képesek uralkodni a drogok és doppingszerek világában, hogy nem vagyunk képesek kontrollálni hatásaikat váltja ki a dühödt fegyelmezési és ellenőrzési próbálkozásokat( ld. drog és dopping-ellenes háború). Fel kellene ismernünk végre, hogy nem létezik olyasmi, mint a drog démona. Hogy mindaz a rossz, amit a fogyasztókba és dealer-ekbe vetítünk, az bennünk van, a szerves lényegünkhöz tartozik, véglegesen, átruházhatatlanul, kiűzhetetlenül. Hagyjunk fel végre a pharmakos(bűnbak) rítusának infantilis gyakorlatával.

Szerintem kurva nagy hibát követünk el azzal is, hogy valakit függőnek hívunk. Amellett, hogy a drogok addikciós potenciálja részben igaz, részben nem igaz, részben pedig nem bizonyított, azok a kijelentések, hogy 'a drog rabságában' vagy, hogy 'nem tud ellenállni a kábszernek' azzal az előföltevéssel élnek, hogy létezik a fogyasztónak valamiféle a szituációtól független, lényegileg jó és tiszta személyisége. És hogy ez a virtuális, idealizált, tiszta személyiség megsínyli az éppen aktuális személyiség(ebben a felállásban ő a rossz) káros szokását, mintha szétválaszthatnánk bárkit is attól, ami ő abban a pillanatban, elválasztva a szokásaitól, a vágyaitól és valamilyen anyaghoz való vonzódásától.(Nem tudom belátni, miért kellene akár erkölcsileg akár orvosilag megkülönböztetni azt, hogy valaki nem tud felhagyni valamilyen szokásával, vagy hogy nem akar.) Elvetem azt is, hogy betegségként kezeljük egy drog fogyasztását(arról már nem is beszélve, hogy erkölcsi hibaként), egy szuverén személy döntése csak ne számítson már annak, illetve azért is mert egy ilyen probléma vagy szituáció megítélésekor szóba se szabad kerülnie semmiféle orvosi vagy farmakológiai szempontnak. Pontosan azért érzem irrelevánsnak az ilyen szempontok figyelembevételét, mert elvetem az ember valamilyen orvosilag megalapozott képének vagy ideájának előföltevését. Az ilyen szempontok nagyon fontos tanácsadó és segítő szerepkörének kiterjesztését rendkívül károsnak tartom. Szóval a függő státusz kiosztogatása mögötti blőd képzelgések normalizált vágyakról és szokásokról finoman fogalmazva sem túl indokoltak.

Mindezek mellett és az előzőekből következően mélységesen nem értek egyet olyan törekvésekkel, melyek kiemelnek egy-egy most még illegális drogot (mint pl a marihuánát) és annak a legalizálásáért küzdenek. Félszívű és gyermeteg javaslatoknak tartom, de a súlyosabb kritikám az az, hogy ezek egy nem átgondolt koncepció szerinti, vagy akár teljesen koncepciótlan ambíciók. Ugyanis az egész akció nekem úgy tűnik, mintha gyerekek egy újabb cukorkát szeretnének nyalogatni a már meglévő édességek mellett. De ezzel a törekvésükkel pontosan azt a felosztást igenlik és erősítik meg, amely különbséget tesz legális illetve illegális(értsd: jó ill. rossz) anyagok között. Ha csak nyalakodni szeretnének, akkor ahhoz nem értem mi szükség ilyen társadalom-politikai akcióra. Magát a drogszabályozás létjogosultságát és alapkoncepcióját nem kérdőjelezik meg, csak követelőző gyermekek módjára egy újfajta édességet szeretnének.(Az édesség ebben a metaforában mint legális drog szerepel.) Továbbá azt gondolom, hogy ezek az időnként fellángoló mozgalmak nem csak hatástalanok, hanem egyenesen károsak a mindenféle anyagok külső kontroll nélküli használatának ügyében. Ugyanis erősítheti azt a képet, mely szerint a mindenféle anyagokat fogyasztók, tehát (potenciálisan) mindenki gyerekként kezelendő. Illetve elveszi az élét annak az általam jogosnak tartott értetlenségnek, mely nem képes belátni az anyagokkal való foglalkozások közötti legális-illegális megkülönböztetést.

 
Természetesen szó sincs arról, hogy bármiféle drog fogyasztását pártolnám, propagálnám. Nem ugyanazt jelenti a fogyasztás és árusítás kontroll nélküli folyamatát természetesnek tartani illetve pl Leary példájára magát a fogyasztást üdvözíteni. Ezt fontosnak tartom megjegyezni, mert még ma is erős ez ügyben az "aki nincs velünk az ellenünk" inkvizítori felfogás.